Rákosmenti rapper, megmondóember, bulvárhős – sokan nem is gondolnák, milyen irodalmi értékeket hordoznak magukban a kortárs magyar rap mainstreamtől távolabb eső régiói. Mosoly. Talán ez jellemző P-Johnra a legjobban. Sokszor társul hozzá persze könnycsepp, temérdek emlék, ráébredés, de a mosoly mindig ott van, ahol ő is.
A mostanában divatos EP-áradattal szemben ők nem kicsiben tolják a lemezkiadást, ugyanis 13 dalt tettek az új albumra. Kettőt már ismerünk (Nézz fel, Még nem), a többi viszont mind vadonatúj a fülnek. Legalábbis ebben a formában, hiszen jópár dalt megtalálunk Johnny korábbi korongjain – ezeket most átdolgozták. A többi tényleg teljesen új szerzemény.
A műfaj jellegéből és az album hosszából fakadóan az egyetlen, amit felróhatnak a serdülő fülűek, hogy monoton. Ez legyen az ő dolguk. Személy szerint nagyon sokszínűnek tartom a Láttam márt, és a sok szám ellenére egyszer sem érzem, hogy túl sok lenne, hogy töltelékként funkcionálna bármelyik szám. Sőt, a hip-hop lemezeknél megszokott sok-sok fél-egyperces dallal szemben itt minden track teljes egész a maga 4 perces átlaghosszával. Ilyen szempontból is kuriózum ez a lemez. Amiért még különleges; mert egymásra talált ez a két művész, és megcsinálta, egységes egésszé gyúrta. Hogy miről is szól pontosan, hogy kinek és miért, azt nagyon jól megfogalmazta P-John, mikor leültünk a Csekó-beli koncertje előtt egy kis eszmecserére.
PIM//KORTÁRS | Felpörgött, agyonhajtott mindennapokban élünk. Ami ti vagytok, az lassabb, mélyebb… idő kell hozzá és odafigyelés. Te hogyan kezeled, hogy éled meg ezt?
P-John | Hát én megfordítanám ezt a dolgot, mert szerintem a világ van állatira lemaradva. A Scottyval mi pörögtük túl magunkat ilyen búgócsiga jelleggel, és a többség sajnos nem olyan dolgokkal foglalkozik – nem azt mondom, hogy kellene, mert az mindenkinek a saját dolga –, de amivel talán gondolná az ember, hogy ideje volna. Nekem inkább a sötétség, ami állatira lassú, ilyen hömpölygő, dagadt szörny, és toporog egy helyben. És mindig ugyanaz a sztori. Mi már fényévekre vagyunk ettől a dologtól, de nyilván az emberi mivoltunk visszaránt ebbe a történetbe…
PIM//KORTÁRS | Akkor én is megfordítom megint - ha ti csináltok egy ilyen dolgot, akkor az embereknek muszáj kicsit leállni, odafigyelni rá…
P-John | Nem kell, mert abszolút idomultunk ehhez. Nem kell lelassulnod hozzá. Ha a kocsiban beteszed, akkor képtelen vagy háttérzeneként hallgatni. Azt veszed észre, hogy odafigyelsz, és befejezted a beszélgetést a többiekkel. Nyilván nem azt mondom, hogy akkor nem beszélgetsz anyáddal, de akkor inkább ne tedd be. Nekünk azokat a trükköket, amiket lehet, be kell vetni, és ez mind a zenei alapoktól kezdve a megfogalmazáson keresztül… ha megnézed a borítót, meg az egészet, akkor szerintem mélyen sugárzik belőle, hogy egy ilyen bekúszó kis valami, aki a baszós-kardozós életérzés (nem mondok zenekarneveket) közé bemászik. Ezt is úgy meghallgatja az ember a többi között, és valószínű azt veszi észre, hogy… ez egy ilyen… hogy mondják ezt? Nem kakukktojás, hanem ilyen…
PIM//KORTÁRS | Gyom…
P-John | Ja, valami olyasmi.
PIM//KORTÁRS | Evezzünk kicsit veszélyesebb vizekre. Sokan meghökkenve fogadták a ValóVilágos fellépésedet, mások egyenesen azt mondták, eladtad magad. Eladtad magad?
P-John | El. Feka rapper vagyok és a Westendben dolgozom egy cipőboltban. Szerinted mit kellett volna mondanom, amikor megkeresett az RTL Klub az ötletével, hogy „bocsi, srácok, nem fér bele az erkölcsömbe a ValóVilág?” Ne vicceljünk, nekem kell a szereplés, meg kellett az a 40 rúpia is, amit azért az öt percért kaptam. Egyébként azt tapasztalom, hogy mostanában már kezd egy kicsit lazulni ez az erkölcscsősz hozzáállás, ami a ’90-es és a 2000-es évek magyar rapszcénáját körülvette, az emberek kezdenek rájönni, hogy működik ez a szórakoztatóipar. Én egyébként néhány dühös facebook-hozzászólást leszámítva nem tapasztaltam negatív visszajelzéseket.
PIM//KORTÁRS | Miket hallgatsz mostanában?
P-John | Ilyen ambienteket – a trip-hoptól a chill-outon át -, nyilván ezek vastagon visszaérződnek a szólóalbumon is, meg ezen is… én nem nagyon bírom az ilyen keménykedést se a rock vonalon, se más vonalon… csak úgy finoman, szépen. Legutóbb egyébként Gáspár Lacit hallgattam a kocsiban, belefér az is.
PIM//KORTÁRS | A mai helyzetben mennyire tud hatással lenni az emberekre a zenétek? Konkrét példára gondolok, amikor igazán elindítod a csigát valakiben, esetleg erről visszajelzést is ad neked.
P-John | Ilyen nincs. Ez úgy működik, hogy amikor megtapasztal valamit, akkor... ’ja, erről énekel’ - és nemcsak nálam, másoknál is – ’erről hallottam ezt az előadást, ezt olvastam’. És akkor írnak ilyen levelet, hogy ’Johnny így meg úgy’, de ez csak ilyen jóindulatú kis illúzió, nem én változtattam meg benne semmit, csak akkor megtapasztalta, hogy erről volt szó, most már értem. Ha zenével, meg költészettel, meg irodalommal, jó filmekkel nagyon lehetne változtatni az embereken, akkor az Avatar után, vagy a Felhőatlasz után mikor kijöttek a moziból… de hát látod, nincs forradalom…
